Nagy-Britannia: Heroin kontrollált kiadása csökkenti a függők illegális drogfogyasztását




http://www.aerzteblatt.de, 2010, 5, 28.
(Tömörítvény)



Erre az eredményre jut egy randomizált tanulmány a Lancet c. folyóiratban. A tanulmányban 127 függő vett részt, akiknél a hagyományos methadonhelyettesítés kudarcot vallott. A függők több mint a nap felében továbbra is illegálisan heroint injiciáltak.

Hogy az illegális fogyasztásnak véget vessenek, három nappali klinikán Londonban ezeket methadonnal (injekciók 42 betegnél, orális helyettesítés 42 betegnél) vagy heroinnal látták el (43 beteget). A heroinadagot egyénileg állapították meg.

A függőknek általában napi 300-600 mg heroinra volt szükségük, ezt két injekcióba elosztva kapták egyszer reggel 9 és 11 óra között, azután délután 14 és 16 óra között.

Heroin otthoni használata természetesen nem volt megengedve. Minden injekció a klinikán egy nővér felügyelete alatt történt.

Egy félév után a betegek 88%-a (30%-a az injiciált betegeknek és 19%-a az orális methadonban részesülőknek) vett részt még a tanulmányban. Azoknak a betegeknek az aránya is akiknél az urinpróbák több mint fele negatív volt 66% volt (30% az injiciált és 19% az orális methadonnal). A megkülönböztetés kromatográfiás kimutatással készült opioid tisztátlanságokra, mint noscapin vagy papaverin, amelyek rendszeresen vannak az "utcai drogokban."

A tanulmány azt igazolja, hogy a kontrollált heroinadás jobb, mint a hagyományos methadon helyettesítés, legalábbis a betegek azon 5-10%-ánál, akiknél a methadon helyettesítés eredménytelen marad.