A játékfüggőség nem lutri, van kiút




index.hu



Kábítószer, alkohol és játék, szenvedélybetegségek, melyek függőséget okoznak. Hazánkban százezer a szerencsejáték-függők száma. Ezért a Szerencsejáték Zrt. a „Maradjon játék!” szlogenjével kampányol, és felelős játékszervezőként üzeni: van kiút a függőségből.

Június óta már a lottótársaságunkra is büszkék lehetünk. A 72 európai lottótársaságot tömörítő szövetség ugyanis a magyar Szerencsejáték Zrt.-nek ítélte meg a „Felelős játékszervező” címet.

Az európai norma szerint felelősnek akkor neveznek egy játékszervező céget, ha tudatosan is igyekszik megóvni játékosait a túlzásba vitt szerencsejáték káros következményeitől. Többek között korlátozza a kiskorúak játéklehetőségeit, és informálással védi az egyébként sérülékeny társadalmi csoportokat. Vagyis nem csak rá, de ha kell, lebeszél róla.
Aztán felelős a játékszervező, ha játékai nem ösztönöznek mértéktelen költekezésre, nem kelti a gyors és biztos meggazdagodás látszatát, és felhívja a figyelmet az esetleges veszélyekre is.
A statisztikák szerint ugyanakkor a nagy pénzeket hazánkban a játékszenvedéllyel küzdők nem a lottózókban, hanem a szórakozóhelyek félkarú rablóinál, kaszinókban, vagy online pókeren játszák el.

Maradjon játék!

Ezzel a szlogennel indított reklámkampányt a Szerencsejáték Zrt. Minél szélesebb réteget szeretnének szembesíteni a tudattal, hogy a játékszenvedély betegség, ami tönkreteheti a családi és baráti kapcsolatokat. Ezért fontos, hogy a játék valódi örömforrás maradjon, és ne a mindennapi életen eluralkodó, romboló szenvedély.
Egy felelős játékszervező tehát figyel arra, hogy játékosai a játék kedvéért játszanak, mértékkel, és semmiképp se váljanak a játékszenvedély rabjává. A lottózókban és a Szerencsejáték Zrt [1] honlapján bárki tesztelheti önmagát, mennyire „szenvedélyes” játékos.

Kábítószer, alkohol, játékfüggés
Egy tavaly végzett felmérésből kiderül, hogy a játékszenvedélyt a magyarok többsége a kábítószerhez és az alkoholhoz közel hasonló súlyú szenvedélybetegségként értékeli. Ma hazánkban százezerre tehető a szerencsejáték-függők száma, s még több százezren tartoznak a veszélyeztetettek kategóriájába. A kutatás azt is kimutatta, hogy a szerencsejáték-függőség más problémás viselkedésmódokkal (mentális zavarokkal, alkoholizálással), és káros következményekkel (elszegényedéssel, kapcsolatvesztéssel, egészségromlással) is gyakran jár együtt.

Ezért figyelmeztet felirat minden lottózóban a túlzásba vitt játék okozta mentálhigiéniás problémákra, és ezért találunk „ Játsszon mértékkel!” szlogenes tájékoztató és tanácsadó füzetet a lottózók pultjain, amelyben a függő játékosoknak segítenek, hova és kihez fordulhatnak szenvedélybetegségükkel. És ezért helyezték ki a piros 18-as karikákat is, ami figyelmeztet, hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban, így szülői kérésre sem vásárolhatnak egyedül lottószelvényt vagy sorsjegyet.


Nyolc jó tanács, hogy ne legyünk játékfüggők:

1. Ne költekezzünk túl! Játsszunk mértékkel!
Ha nehezen tudunk ellenállni a játékkedvünknek, szembe kell néznünk önmagunkkal. Mérlegelnünk kell, hogy van-e elegendő pénzünk, amely játékra fordítható. A játék legyen szórakozás, és csak annyiért játsszunk, amennyit a szórakozásra tudunk fordítani. Soha ne játsszunk azért, hogy anyagi gondjainkat oldjuk meg vele!

2. Előre döntsük el, mekkora összeget fordítunk játékra!
Mielőtt játszunk, ésszerű, ha meghatározunk egy limitösszeget, amennyit költeni tudunk.
Fixáljuk az összeget, amelyet erre áldozunk, és ne lépjük túl a keretet.

3. Korlátozzuk a játékra fordított időt!
A gyakori sorsolás, vagy az azonnali nyeremény elérésének lehetősége folyamatos játékra csábít. Ezért ne csak a pénzünket, de az erre fordított időt is korlátozzuk! A játék izgalmában
elveszik időérzékünk, így könnyebben túlköltekezhetünk. Döntsük el előre, hogy
mennyi ideig játszhatunk majd, vagy tartsunk szünetet játék közben, hogy újra átgondolhassuk a helyzetet.

4. Ne játsszunk kölcsönből!
A kölcsönből fedezett játék, mindig problémákat szül. Ha nem tudjuk megadni a felelőtlenül kölcsön kért pénzt, nemcsak anyagi gondokat halmozunk fel, de a másik belénk vetett bizalmát is elveszítjük.

5. Soha ne játsszunk azért, hogy az elvesztett pénzt visszanyerjük!
Még kockázatosabb, ha csak azért folytatjuk a játékot, hogy visszanyerjük az elvesztett pénzünket. Mivel a nyerésre nincs biztos szisztéma, így csak még többet veszítünk. El kell fogadnunk, hogy a játékból - még ha veszteséggel is-, ki kell szállni.

6. Ne hazudozzunk, és ne titkolózzunk!
Nem csak nyereségeinkről, de veszteségeinkről is tudni kell beszélni. Ha titkolózunk, vagy hazudunk az elvesztett összegről, az már komoly problémát jelez. Jelzi, hogy változtatni kell a játékhoz való hozzáállásunkon, és ki kell szállni!

7. Soha ne azért játsszunk, hogy megoldást találjunk a problémáinkra!

A játék örömével gondjaink elől nem menekülhetünk. Tévhit, ha azt hisszük, a játékkal járó nyeremény majd megoldja a problémákat. Ezzel csak még nagyobb bajba sodorjuk önmagunkat, s így válhatunk könnyen játékfüggővé. Meg kell találni az örömet más tevékenységekben, a családdal, a barátokkal való együttlétekben.

8. A játék kimenetele mindig a véletlenen múlik!
Ne feledkezzünk meg játék közben arról, hogy a véletlenen alapuló játék eredményét nem lehet megjósolni. Sem trükkökkel, sem fortélyokkal. A véletlen nem szabályozza önmagát. A játék hevében könnyen hihetjük azt, hogy az eredményt befolyásolhatjuk, ezért inkább tartsunk játék közben szünetet. Érdemes arra is figyelni, hogy legális játékot játsszunk, ahol a játék tisztasága, és a nyeremény kifizetése is garantált.