Dohányfüstben felnövo óvodások?



Az ÁNTSZ felmérése szerint a budapesti óvodások 29 százaléka volt passzív dohányos 2009-ben.

Az ÁNTSZ a budapesti óvodások passzív dohányzási gyakoriságát és a kiválasztott óvodások szüleinek dohányzási szokásait 1999-ben vizsgálta. A felmérés során azt tapasztalták, hogy a családok 50,5 százalékában dohányzott valamelyik vagy valamennyi felnott, a fovárosi óvodások 39,6 százaléka pedig passzív dohányossá vált. A dohányos családok 29,7%-a kisgyermekük jelenlétében rendszeresen, 47,8 százalékában alkalmanként dohányozott.

A közép-magyarországi regionális intézet munkatársai 2009-ben megismételték a vizsgálatot különös tekintettel arra, hogy 1999-ben megjelent a „Nemdohányzók védelmérol" szóló törvény. A fováros valamennyi óvodájából 45 óvodai csoportot választottak ki, s ily módon 1015 gyermek szüleit kérdoív segítségével kérdezték meg a dohányzási szokásaikról, a gyermek elozo évi óvodai hiányzási napjairól, illetve a betegségben eltöltött napokról.

A kérdoívek kiértékelése alapján megállapították, hogy 2009-ben:
– az óvodás gyermeket nevelo családok 41,1 százalékában a felnottek valamelyike dohányzik;
– a dohányos családok 21%-ában dohányoznak a gyerek jelenlétében, 50,5%-ában csak alkalmanként fordul ez elo, 28%-uk soha nem dohányzik a gyermeke jelenlétében;
– a gyermek jelenlétében dohányzó családokban a gyerekek 23,7 százaléka naponta 1-5 db cigaretta füstjét kénytelen beszívni, 42,4 százalékuk 6-10 db cigarettáét, 22 százalékuk 11-20 db cigarettáét, 11,9 százalékuk pedig 21 db cigarettánál is többet;
– szabadnapokon ezek az arányok megfordulnak, no azok aránya, akik több cigaretta füstjét kénytelenek elszenvedni, a gyermekek 29,5 százaléka naponta 21-nél is több cigaretta füstjét szívja be.

A felmérés szerint a budapesti óvodások 29 százaléka volt passzív dohányos 2009-ben – ez 10 év alatt 10 százalékos javulást jelent ugyan, ám akik rendszeresen dohányoznak gyermekük jelenlétében, azok több cigarettát füstölnek el, mint 1999-ben. A 2009-es kérdoívet kitöltok közül kevesebben voltak tisztában a passzív dohányzás fogalmával és kevesebben is tartják veszélyesnek, mint a tíz évvel ezelotti felmérés résztvevoi.

A passzív dohányzás fontos népegészségügyi probléma. Irodalmi adatokból ismert, hogy a dohányzás során keletkezo úgynevezett fofüst kevesebb károsító anyagot tartalmaz, mint a mellékfüst, amelyet a nemdohányzó kénytelen elviselni a dohányos társaságában. A dohányfüst több mint 4.000 vegyi anyagot tartalmaz, amelyek túlnyomó többsége mérgezo, míg 40 rákkelto. Ez utóbbiakat a dohányos mellett a környezetükben lévok is belélegzik.

Magyarországon a felnott lakosság körében a dohányzási gyakoriság rendkívül magas. 1999-ben a fiatal lányok 29,9 százaléka, négy évvel késobb már 34,9 százaléka dohányzott. A dohányzó fiatalok átlag életkora évrol évre egyre alacsonyabb.

Mit is jelent a 29 százalék passzív dohányos óvodás Budapesten? 13.500, 3-6 éves gyermeket. Óriási tehát a szülok felelossége – állapítja meg az ÁNTSZ felmérése.

Weborvos, 2010-05-28