"Tízmillió függő országa vagyunk" - interjú Zacher Gábor toxikológussal




www.hirszerzo.hu

Szilveszterkor beindul a nagyüzem a toxikológián, a betegforgalom ilyenkor akár a szokásos kétszerese is lehet. Az év utolsó napjaiban kevesebb az öngyilkossági kísérlet, több viszont az alkohol-túladagolás. Magyarországon sajnos hagyományosan magas mindkettő aránya. Zacher Gábor toxikológussal az okokról, a mindennapi függőségeinkről és a kilátásokról is beszélgettünk.

Az év végi ünnepek, mint a karácsony, vagy a szilveszter, gondolom, csak felerősítik az emberekben a depresszióra való hajlamot, vagy a magányosságot. Ilyenkor több beteg kerül a toxikológiára?

Jó a gondolat, de a tendencia egy ideje megfordult. A sajtó ugyanis annyit foglalkozott a témával, hogy a karácsonyi időszak az egyik legnyugalmasabb időszakká vált. A két ünnep között is holtszezon van, de aztán jön a szilveszter. A napi átlagos betegforgalom 20-25 beteg, ami az év utolsó napján akár meg is duplázódhat. 75 százalékuk alkohol miatt kerül ide.

És egy normál napon milyen esetek fordulnak elő?

Ide főleg mérgezés miatt kerülnek betegek. Ez alatt éppúgy értendő az alkohol, a drog és a gyógyszer, mint az ipari balesetek, az öngyilkosság, a fulladás, vagy az önakasztás. 14 éves kor alatt ritkán látunk el betegeket, ami nem azt jelenti, hogy nem volt már tízévessel dolgunk. De ebben a korban még nem beszélhetünk öngyilkossági kísérletről. Ott inkább véletlen mérgezés fordul elő. Tizenegy-két éves korban viszont már megjelenik a tudatos szerfogyasztás. 103 éves volt a legidősebb páciensünk.

Ez igen széles kör. Mégis, mik a leggyakoribb esetek?

Az öngyilkossági kísérletek. Nem csak a gyógyszeresek, hanem egyéb más kémiai anyagok is ide tartoznak. Példákat nem szívesen mondok, nem akarok ötletek adni. Napi két-három súlyos betegünk van.

Gondolom, nagy részüket sikerül megmenteni. Ők hálásak, vagy inkább dühösek?

Kevesebb mint egy százalékuk hal meg kórházban. Általában nem dühösek, bár előfordult, hogy a gondozókra támadtak. Többnyire átértékelik addigi életüket. Van, aki harmadnap már azt mondja, neki most mennie kell, mert fél tízkor tárgyalása van. Kérdezem, ember, három napja, mikor a nyugtatókat, altatókat bevette, erre nem gondolt? A válaszuk, hogy nem.

Ha az életveszélyt elhárították, mi történik? Van lehetőségük az okok felderítésére?

A mérgezések egy része hamar, sőt jelentős hányaduk orvosi beavatkozás nélkül is gyógyul. A maroknyi altató és a fél liter bor együtt még nem tartozik a toxikológia kihívásai közé. A rendszer több lábon áll: mellénk rendelve működik egy krízisosztály és egy pszichiátria, amelyek segítenek. A testük mellett így folyamatosan zajlik a pszichéjük gyógyítása is. Igen ritka az olyan beteg, aki a lelki segítségért rendszeresen visszajárna a toxikológiára. Akinek erre van szüksége, az máshová jár.

Lehet-e valamilyen hasonlóságot felfedezni a betegek között? Több-e a nehéz anyagi körülmények között élő, vagy éppen a jómódúak vannak a toxikológián többségben?

Gyakorlatilag a hajléktalantól kezdve a milliárdos üzletemberen át az ismert színésztől az utca átlagemberén keresztül a jó nevű politikustól kezdve mindenki fordult már meg itt. Azt szoktam mondani, hogy háromféle beteg van: aki volt itt, aki itt van, és aki lesz itt.

Hát azért ezek nem túl fényes kilátások.

Ez a magyar valóság. Tízmillió függő országa vagyunk.

Jó, de nem mindegy, mitől függ az ember.

Miért? Mondja meg, a szenvedélyes viselkedés és a szenvedélybetegség között hol a határ? Önnek is bizonyára van szenvedélyszerű viselkedése, ami esetleg más számára már a pszichopatológiai kórképhez tartozna. Ez nem azt jelenti, hogy ön kórházi kezelésre szorulna.

És akkor hol a határ? Mikortól mondhatjuk, hogy a függőség káros?

Függőség alatt nem csak a kémiai szerektől való függést kell érteni, vannak ugyanis viselkedési addícióink is, amelyek ugyanúgy lehetnek károsak. Mondok egy példát: bélyeget gyűjt valaki. Dolgozik az illető egész nap, hazamegy, eszik, majd leül bélyegezni. Ezt csinálja órákon át, lefekszik aludni, és reggel minden kezdődik elölről. Közben elhanyagolja a családját, a környezetét. Jár kocsmába? Nem. Jár lóversenyre? Nem. Ez ugyanúgy betegség, csak a szomszéd nem azt látja, hogy veri a családját, vagy üvöltözik. Vagy mondok még egyet: mindenkinek vannak reggeli rituáléi. Ha ezeket valami, akár egy telefon megzavarja, máris homokszem került a gépezetbe, amitől képesek vagyunk rosszul érezni magunkat. Ez is egyfajta függőség: viselkedési addíció.

De ezek az emberek nem kerülnek az Önök látóterébe.

Nem feltétlenül igaz. A szociális kapcsolatok kiüresedése eredményezhet depressziót, ami meg öngyilkossági kísérlethez vezethet. Vagy nézzünk egy másik példát: iszik ön kávét?

Igen.

Mennyit?

Napi egy-kettőt.

És rosszul érzi magát, ha nem iszik?

Hát jól semmiképp.

Mert függő. 150 milligramm koffein három évig rendszeresen fogyasztva függőséget okoz. Ez máris egy újabb fajta függőség. És ez nem azt jelenti, hogy a koffeinfüggők kórházi ápolásra szorulnának, de ezek miatt mondom, hogy tízmillió függő él Magyarországon.

Meg lehet szabadulni a függőségtől?

Nem. A cél az, hogy tartósan absztinensek legyünk. Azaz: a függőség maga nem gyógyítható, de el lehet érni, hogy az ember ne nyúljon a szenvedélye tárgyához. Rosszul vagyok például, mikor a drogokat "könnyű"-nek, vagy "kemény"-nek nevezik. Nincs olyan mérőszám, ami alapján össze lehetne hasonlítani a marihuánát és a heroint. Bármelyikre rá lehet szokni.

És mitől függ, hogy valaki függő lesz-e, vagy sem?

Több mindentől. Részben hajlam, ma már bizonyos gének meglétével kimutatható ez, de környezeti hatások miatt is ki tud alakulni függőség.

Ennyi év után még meg tudja döbbenteni bármi?

A gyerekhalálokon nehezen teszi magát túl az ember, de ez nem azt jelenti, hogy magam is odaállok a szakadék szélére és a leugráson gondolkodom. Nem ez a dolgunk. Amikor egy beteg azt mondja, "gondolja magát a helyembe", az nem megy. Én csak a saját fejemmel tudok gondolkodni.