A szuperasszony és a depresszió

Kopp Mária: A nők csak elméletben kapnak lehetőséget, a családi munkamegosztás alig változott

Az elmúlt tíz évben, míg a fiatal férfiak úgy érezték, hogy kitágult körülöttük a világ, nő kortársaik közül egyre többen sötéten látják jövőjüket. Kopp Mária a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének vezetője szerint a legfontosabb egészségvédő faktor a fiataloknál az anya iskolai végzettsége.

Aki rosszkedvű, nem látja a boldogulás esélyét az életben, és általában nehezen teremt kapcsolatot környezetével.

Magába zárkózik, mindenkiben ellenséget lát, könnyebben adja meg magát a betegségeknek, vagy éppen a betegségbe menekül a mindennapok nyomasztó kötelezettségei elől. A depresszió ördögi körében mozog ma már a 1624 éves lányok 7,4 százaléka. Több mint háromtizedük pedig kilátástalannak tartja jövőjét legalábbis annak a felmérésnek az alapján, amelyet a Magatartástudományi Intézet munkatársai folytattak négyezer fiatal nő megkérdezésével.

Míg 1988-ban a felnőttkor küszöbén álló lányok negyede látta meglehetősen borúsan saját esélyeit és gondolom, már ez sem alacsony arány , addig tíz évvel később már majd harmaduk vélekedett úgy, hogy jövője reménytelen.

Elgondolkoztató ez az adat, különösen annak tükrében, hogy a fiatal férfiaknál éppen ellentétes folyamat zajlott le.

Az átalakuló társadalom sok lehetőséget hozott a fiatalok számára. A lányoknál azonban az esetek többségében ez csak elméleti lehetőség, mert a családon belüli munkamegosztás semmit sem változott. A terhek túlnyomó része továbbra is rajtuk van. Általában elmondható, hogy a depresszió, az ezt megágyazó kisebbrendűségi érzés, a környezet ellenségként való megélése az ellenségesség attól függ, hogy valaki másokhoz viszonyítva milyennek ítéli meg a saját helyzetét.

Ha nincs autóm, nem érzem magam kevesebbnek másoknál, ha nekik sincs. Így amíg mindkét nemnek egyaránt szűk volt a mozgási lehetősége, addig a lányok nem érezték azt, hogy képtelenek megfelelni saját ambíciójuknak és a környezet kívánalmainak.

Korábban a jó anya, jó háziasszony és a munkahelyén sikeres nő volt az uralkodó ideál. A konzervatív pártok nőképe inkább az otthon melegét őrző családanyáé. Ez nem adja meg a lehetőséget, hogy a fiatal nők lelkiismeret-furdalás és hiányérzet nélkül ezt válasszák életcéljukként?

Nagyon ritka az a fiatal lány, akinek kizárólagos életcélja, hogy családanya legyen. Női nemzedékek sora abban nőtt fel, hogy nagyon fontos, milyen szerepet tölt be a társadalomban. Ami változott, hogy ma sokkal keményebb a verseny a korábbinál. Nagyon nehéz elhelyezkednie egy fiatal nőnek, akiről okkal feltételezik, hogy előbb-utóbb szülni fog, vagy éppen egy kisgyerekes anyának munkát kapnia. Ugyanakkor a megkérdezettek elvétve említik, hogy női mivoltuk miatt valaha hátrányba kerültek volna. Ez arra utal, hogy a nők elfogadják és magukévá teszik az élet minden területén teljesíteni képes szuperasszony képét, és ha ezt nem tudják elérni, önmagukat hibáztatják. A felmérésben szereplők több mint fele bűntudattól szenved, több mint nyolctizedük tartja magát túlsúlyosnak, 53 százalékuk fogyókúrázik. Mondanom sem kell, hogy többségük normális testsúlyú és kellemes küllemű fiatal nő.

A lelki terheket tovább súlyosbíthatja az, hogy szintén kutatásuk tanúsága szerint a depresszió elleni legfontosabb védőfaktor az anya jelenléte a családban.

Kimutathatóan rosszabb az egészségi állapotuk azoknak a fiatal nőknek, akiknek gyerekkorukban meghalt az édesanyjuk. A apa korai halála nem járt ilyen következményekkel, azok a lányok, akiket csak az édesanyjuk nevelt, az átlagnál nagyobb arányban válaszolták, hogy számíthatnak szüleikre. Ennek oka feltételezésünk szerint , hogy az egyedül maradt anya megpróbálja az apát is pótolni. Egy életre meghatározó tehát az anya-gyerek kapcsolat minősége.

Ennek ellentmondani látszik az, hogy a fiatal roma nők jóval depressziósabbak és betegebbek kortársaiknál. Az önkárosító magatartásformák is gyakoribbak, 10 százalékkal magasabb közöttük a dohányosok aránya, mint a nem roma nők körében. Pedig ezekben a családokban az anya-gyerek kapcsolat nagyon szoros.

Az azonos végzettségű roma és nem roma fiatal lányok között nincs különbség a depressziópontszámok között, és az egészségi állapotban sem. A roma fiatalok között tehát elsősorban a társadalmi-gazdasági lemaradással, és nem a csoporthoz tartozással függ össze a rosszabb egészségi állapot. Lehet, hogy az indulásnál, az első életévekben még segíti a gyereket a bensőséges anyai háttér. Az iskolai kudarcok, a bizalmatlanság, az ellenséges vagy annak érzett környezet azonban már tizenéves korban érezteti a romboló hatást, amelyet már nem tud ellensúlyozni a romákra nagyon jellemző gyermekszeretet.

A vizsgálat során az is kiderült, hogy a fiatal nők kiegyensúlyozottsága szoros összefüggésben van az anya iskolai végzettségével. Az önkárosító magatartásforma ivás, dohányzás, kábítószerezés jóval gyakoribb válasz a nehéz élethelyzetekre azoknál, akiknek az édesanyja nem végezte el legalább az általános iskolát.

A gyerekkori minták, konfliktuskezelési módok, magatartásformák megváltoztathatók?

Nagyon nehezen, főleg önerőből. Még akkor is, ha valaki felismeri, hogy az általa alkalmazott stratégia nem megfelelő válasz az adott élethelyzetre. Azok a fiatal nők, akiknek szülei elváltak, a többieknél gyakrabban számoltak be arról, hogy az apa bántalmazta az anyát és a gyerekeit.

És éppen ebben a körben hangzott el az átlagnál gyakrabban, hogy partnerük bántalmazza őket. Ez is mutatja, hogy aki nem tanulta meg a megfelelő válaszokat, az azokat a kóros viselkedési mintákat követi, amelyeket gyerekkorából hoz magával. Ugyanakkor nem reménytelen vállalkozás megváltoztatni a gyerekkorból hozott rossz válaszokat, de idő- és pénzigényes. A mi intézetünk három budapesti főleg hátrányos helyzetű gyerekeket tanító iskolában elkezdett egy olyan programot, amelynek célja, hogy sikerélményhez segítse a gyerekeket, oldja a bizalmatlanságukat, és megtanítsa őket a konfliktusok kezelésére. Sajnos ez a program most pénz hiányában leállt.

Milyen eredményt hozott eddig a program?

A legfőbb tapasztalatok egyike, hogy a gyerekek nem tanulják meg, hogy miképpen mondhatják el gondjaikat, problémáikat, és sokszor félreértelmeznek magatartásformákat. Olyan gesztusokat, arckifejezéseket vélnek támadónak vagy ellenségesnek, amelyekben ez a szándék egyáltalán nem volt meg. A felnőttkori konfliktusok nagyon nagy része tehát megelőzhető lenne azzal, ha a fiatalok már az iskolában de még jobb lenne, ha már az óvodában megtanulnák, hogyan mondják el, mi az, ami gondot okoz nekik, félelemmel tölti el őket, és nem gyűjtenék magukban addig, amikor a felhalmozódó belső feszültség már robban. És ha megtanulnák kibeszélni magukat, akkor ők már képesek lennének ehhez hozzásegíteni a gyerekeiket.

Beszélgetésünkben az rajzolódott ki, hogy döntően az anya határozza meg a gyermek személyiségének kialakulását, azt, hogy mennyire kiegyensúlyozott felnőtté érik valaki. Női tulajdonság ez, vagy egyszerűen így alakult ki az évezredek során?

Az, hogy a család és a munkahely szétvált, a generációk külön élnek, az a legutóbbi száz év fejleménye. Korábban a gyerekek a családban sajátították el mindazokat a készségeket, amelyeket társadalmi szerepük feltételezett.

Ezért nehéz a kérdés, ami valójában arra vonatkozik, hogy a nők a gyereknevelésre születnek vagy erre nevelik őket.

Tény az, hogy a szülést megindító hormon az oxitocin, ami a szoptatás alatt is folyamatosan termelődik, nagyon érzékennyé teszi a nőt a baba minden rezdülésére. Tíz-tizenöt évre visszanyúló vizsgálatok igazolják, hogy azok a gyerekek, akik életük első egy-két évében nagyon szoros kapcsolatban vannak az édesanyjukkal, testileg és lelkileg is jobban fejlődnek. Svédországban ahol évtizedek óta úgy nevelik a fiúkat, hogy ők is részt vegyenek a gyereknevelésben viszont azt tapasztalták, hogy az apák szintén érzékenyek a gyerek jelzéseire, például éppúgy felriadnak az éjszakai sírásra, mint az anyák. Valójában a társadalomnak tudomásul kellene vennie, hogy nem a nők magánügye a gyerekszülés és -nevelés. Ha ez nem történik meg, félő, hogy egyre több lesz a magát sikertelennek érző, a külvilágot ellenségnek látó nő, aki gyerekeinek is ezt a világlátást, magatartási formát adja tovább.

Szerző: Hámor Szilvia
Forrás: Népszabadság

Vissza