Homoszexualitás és valóság

Tudományosan nem igazolt a “melegség” biológiai determináltsága

Az elmúlt hetekben számos, a homoszexualitással kapcsolatos hír látott napvilágot a médiában. Ausztriában és Németországban tömegdemonstrációkat tartottak a homoszexuálisok. Magyarországon kis tüntetés összehozása futotta az erejükből. Legutóbb az óbudai polgármester és a melegszervezetek közötti konfliktus keltett feltűnést. Az elhangzott vélemények alapján úgy tűnik, sokak vélekedése szerint a születéstől fogva meghatározott nemi alapbeállítottság nem terjeszthető, és így ártalmatlan társadalmi jelenség, ami ellen nem lehet, de nem is érdemes tenni. Kevesen tudják, hogy ez a mostanában gyakran elhangzó megállapítás tudományosan nem megalapozott.

Eddigi ismereteim alapján a homoszexualitást mind társadalmi gyökereiben, mind hatásaiban negatív jelenségnek látom. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban nem az addigi kutatási eredmények gondos mérlegelése vagy új eredmények megismerése miatt törölte a homoszexualitást a mentális betegségek közül, hanem a homoszexuálisok politikai demonstrációi miatt. Ez egy politikai döntés volt, amit utólag igyekeztek igazolni. A döntéssel egyet nem értő pszichiáterek a NARTH nevű szervezetben tömörülnek, amelynek honlapján (www.narth.com) megtalálható minden, a média által eltitkolt, agyonhallgatott ismeret ebben a témában.

Az Egyesült Államokban a 90-es évek elején jelent meg három tanulmány, amelyek a homoszexualitás biológiai determináltságát próbálták igazolni, és mind a mai napig minden olyan álláspont, amely a homoszexualitást ártalmatlannak tekinti, ezekre kénytelen támaszkodni. Az érintett kutatók egyike sem állította, hogy a kapott eredmények a homoszexualitás determináltságát igazolnák. De erre nem is volt szükség. Elég volt olyan eredményekre jutni, amelyeket felszínes és elfogult amerikai újságírók így interpretálhattak, és már be is járta a világsajtót a nagy szenzáció… Lássuk csak, mi is történt valójában. Az első ilyen tanulmány a Science magazinban jelent meg 1991-ben. Simon LeVay kutatásában azt találta, hogy néhány AIDS-ben elhunyt homoszexuális agyát néhány (valószínűleg) heteroszexuáliséval összehasonlítva az előbbiek csoportjában a hipo-talamusz nevű agyrész egy kicsiny részlete kisebb volt a megvizsgált agyak zömét tekintve.

Az eredmény nem volt statisztikailag szignifikáns. Ha ezt nem számítanánk (márpedig nem hagyható figyelmen kívül), akkor is figyelembe kellene venni, hogy nem tudjuk, a vizsgált parányi agyterület játszik-e egyáltalán valamilyen, és ha igen, milyen szerepet az emberi szexuális viselkedésben. Nem tudjuk, hogy az e vizsgálatnál tapasztalható különbség nem a homoszexuális életmód vagy az AIDS hatására alakult-e ki. Tehát miután számos alapvető kérdésben továbbra is teljes a homály, egyáltalán nem megalapozott az az interpretáció, hogy “a homoszexualitás biológiailag determinált viselkedés, mert a homoszexuálisoknak más az agyuk”. Valójában nem tudjuk (a kis esetszám és a szignifikancia hiánya miatt), hogy valóban más szokott-e lenni, sem pedig azt, hogy ha igen, akkor ez ok vagy okozat.

Hasonló eset volt Dean Hamer és társai kutatása is, melynek eredménye ugyancsak a Science magazinban jelent meg. Hamer homoszexuális fiútestvérek (ahol mindkét testvér homoszexuális volt) genetikai struktúráját vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az X kromoszóma Xq28-nak elnevezett részlete megegyezik a vizsgált párok 64 százalékánál. A probléma csak az, hogy nem tudjuk, nem található-e meg ugyanez nem homoszexuális testvérpárok bármely véletlen mintájánál is ugyanebben az arányban, mert kontrollcsoportot nem használt. Tehát ez az eredmény így teljesen alkalmatlan bármilyen következtetés levonására..

Végül Bailey és Pillard tanulmánya (Archives of General Psychiatry, 1991) olyan testvérek és ikerpárok vizsgálatával foglalkozott, ahol legalább az egyik testvér homoszexuális volt. Megállapításuk szerint a testvérpárok mindkét tagja homoszexuális volt az egypetéjű ikrek 52 százalékánál, a nem egypetéjű ikrek 22 százalékánál, a testvérek 9 százalékánál és az örökbefogadott testvérek 11 százalékánál. Ez az eredmény mindenekelőtt azt jelenti, hogy a homoszexualitás legalább 48 százalékban nem genetikusan determinált viselkedés, mert a teljesen azonos genetikai állományú egypetéjű ikreknek is csak az 52 százalékánál volt a testvérpár mindkét tagja homoszexuális. Az azonban egyáltalán nem következik a kapott eredményből – ahogyan interpretálni szokták –, hogy 52 százalékban viszont genetikusan determinált. Egy ilyen következtetést csak az alapozna meg, ha egymástól függetlenül, különböző családban felnevelt, egymást nem is ismerő egypetéjű ikrek mintáját vizsgálva kapna egy kutató hasonló eredményt. Azonban az egypetéjű ikreket a szülők gyakran hasonlóan öltöztetik, és nem fordítanak gondot arra, hogy lényegesen megkülönböztessék őket egymástól. Ezért az egypetéjű ikrek gyakran a testvérek között megszokottnál sokkal nagyobb mértékben hasonulhatnak egymáshoz, a szexuális viselkedés tekintetében is. Feltűnő, hogy a nem egypetéjű ikerpároknál a homoszexuálisok aránya sokkal nagyobb, mint a testvérpároknál, pedig a genetikai állomány közös része mindkét esetben ugyanakkora. Ez a homoszexualitás kialakulásának társadalmi-kulturális hátterére utal – az azonos korú testvérek alighanem erősebben befolyásolják egymást, mint a különböző korúak. A homoszexuális beállítódás aránya a társadalomban két százalék körül lehet (a homoszexuális életstílusé ennél alacsonyabb). Ehhez képest feltűnően magas mind a biológiai, mind az örökbe fogadott testvérek között a homoszexualitás aránya. Itt is valószínűnek tűnik, hogy ennek sajátos, negatív családi szociális miliő lehet a hátterében.

Több olyan tanulmány is ismert, amelyek a homoszexuálisok esetében az átlagosnál nagyobb arányban mutattak ki rossz családi hátteret. Ilyen például Fergusson és társai tanulmánya (Archives of General Psychiatry, 1999), egy longitudinális vizsgálat eredménye, amely szerint a homoszexuálisok családja gyakrabban volt sérült (válás, árvaság, nevelőszülő), és szüleik között nagyobb volt a törvénnyel összeütközésbe kerülők aránya. Egy gyermekelhelyezési perek homo- és heteroszexuális ügyfeleit összehasonlító kutatás során pedig kitűnt, hogy a homoszexuális ügyfelek között jóval több volt a problematikus személyiség, és esetükben jóval gyakrabban fordult elő gyermekbántalmazás és a gyermekek homoszexuális orientációja (Cameron, Psychological Reports, 1998, 1155–1191. o.). A homoszexualitás kialakulása gyakran lehet nemi erőszak vagy homoszexuálisoktól kiinduló csábítás, megrontás eredménye is, és kapcsolat látszik a homoszexualitás és a pederasztia között. Például Goode és Troyden (Psychiatry, 1980/43., 51–59. o.) kutatásában 150 homoszexuális férfit kérdeztek meg, és a megkérdezett 30–40 évesek 69 százalékának 21 éves kora óta legalább egyszer volt nemi kapcsolata kiskorúval, 45 százalékuknak legalább hat kiskorú partnere volt. Doll és társai tanulmányában (Child Abuse & Neglect, 1992/18., 825–864. o.) a megkérdezett homoszexuálisok 41 százaléka állította, hogy korábban szexuális visszaélés vagy erőszakoskodás áldozata lett.

Tárkányi Ákos

A szerző szociálpolitikus, demográfus (KSH NKI)

Vissza