Én soha nem tennék ilyet... Családunkban nem fordulhatna elő... Ha valaki
tényleg meg akar halni, annak sikerül, akinek nem, az csak fenyegetőzik
vele... Hogy tud valaki leugorni a tizedikről? az ilyen nem lehet
normális... A bolond, képes volt bevenni összes gyógyszerét... Rákos volt,
így már érthető!
Napjainkban is szokványos mondatok ezek, a társadalmi gondolkodásba mélyen
beágyazódott véleményt, félelmeket, elhárítást tükröznek. Ha öngyilkossági
kísérletről, befejezett öngyilkosságról hallunk, legtöbbször nem tudjuk,
hogyan viszonyuljunk hozzá hiszen az egész jelenség olyan
megmagyarázhatatlan. Noha sokan tudják, hogy hazánk igen előkelő helyen
áll(t) az öngyilkossági halálozásban, ám az okokra már nem gondolnak,
maradnak az akaratlan előítéletek, a tájékozatlanság. A korrekt
információk hiánya közvetve-közvetlenül szintén hozzásegíthet a
sajnálatosan magas számhoz!
A befejezett öngyilkosság az egész világon, hazánkban is sokkal gyakoribb
férfiak körében (az áldozatok 65-75%-a férfi), tavaszszal és nap első
felében (a depressziós állapot szintén a reggeli-délelőtti órákban a
legsúlyosabb). Nőknél az öngyilkossági kísérlet a gyakoribb. Érdekes, hogy
az európai országok öngyilkossági halálozása nem vagy csak alig hozható
összefüggésbe társadalmi-gazdasági eltérésekkel pl. Ausztria, Dánia,
Németország, Svájc, Finnország az első tíz, leggyakoribb öngyilkossági
halálozást mutató országok között található, még ha a volt szovjet
utódállamok viszik is el a pálmát! Rendkívül elszomorító tény az is, hogy
gazdaságilag fejlett országokban (USA, Kanada, Új-Zéland) igen meredeken
emelkedik a fiatalkorúak (tizenévesek!) befejezett öngyilkosságának
mutatója.
Mi okozza?
Az öngyilkosság nem egyfajta különös betegség, nincsenek öngyilkos típusok
vagy személyiségek. Az öngyilkosság egy út tragikus de elkerülhető vége.
Bárki juthat olyan állapotba, ahol az önpusztítás közeli, szinte
kézzelfogható veszéllyé válik. Nincs öngyilkosságra immunis ember.
Ahhoz viszont, hogy ez az állapot bekövetkezzen, sok tényező pillanatnyi
kedvezőtlen, tragikus együttállása szükséges. E tényezők nem egyik napról
a másikra jelennek meg, hosszú ideje lappanghatnak a háttérben, és
legtöbbjük felismeréséhez nincs szükség szakemberre. Tekintsük át a
legfontosabbakat:
A legtöbb öngyilkossági kísérlet ill. befejezett öngyilkosság hátterében a
legfontosabb tényező a kezeletlen depresszió, ez ugyanis 50-100-szorosára
fokozza a tett veszélyét. Igen fontos, hogy hozzátartozóinkon,
barátainkon, és akár önmagukon is észleljük az esetleges depresszió
jeleit, mert az időben történő segítségnyújtás, gyógyítás életmentő lehet!
Egy nemrég közölt svédországi vizsgálat kimutatta, hogy a skandináv
országokban (Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország) a legtöbb
öngyilkosság hátterében a fel nem ismert depresszió áll, meszsze maga
mögött hagyva a többi veszélyeztető tényezőt (munkanélküliség, alkohol
stb.).
A depressziót az előző oldalakon részletesen ismertettük, ezt egészítjük
most ki néhány fontos statisztikai adattal: hazánkban a hangulatzavarok
(depresszió ill. mániás-depresszió) gyakorisága a világon a legmagasabbak
közé tartozik. Élete során minden ötödik (azaz kétmillió) ember átesik
súlyos depressziós epizódon, egy éves időtartamra vizsgálva pedig minden
tizedik! Kétségtelen, hogy a depresszió ilyen magas hazai aránya a
legnagyobb veszély az öngyilkossággal kapcsolatban. A kezeletlen
depressziós betegek 15%-a 10 éven belül öngyilkosságot követ el, 30 év
után már 35%-uk! A legtöbb depresszió viszont gyógyítható, így a betegség
által okozott öngyilkossági kockázat elkerülhető!
Biológiai tényezők: számos vizsgálat kimutatta, a befejezett
öngyilkosságot elkövetők körében egy bizonyos központi idegrendszeri
ingerületátadó-továbbító anyag (szerotonin) mennyisége, forgalma
lecsökkent, függetlenül attól, társult-e az öngyilkosság valamilyen
pszichiátriai betegséghez (leginkább depresszióhoz) vagy nem. Ezen
ingerület-átvivő anyag szabályozásának zavara a legtöbb depresszióban is
megfigyelhető, a gyógyszeres kezelés ezt a zavart állítja helyre. Ám
rögvest le kell szögeznünk, hogy a biológiai-öröklött tényezők nem
jelentenek megváltoztathatatlan sorscsapást senkinek nincs a génjeibe
kódolva az öngyilkos magatartás sőt a szerotonin csökkent szintje sem
szükségszerűen mindig öröklött zavar eredménye. A nevelés, a tanulási
folyamatok, az optimális személyiségjellemzők mind-mind befolyásolják,
korrigálják, igen gyakran fel is függesztik a rossz géncsoportok
aktivitását.
Fontos lehet a vér koleszterinszintje és az öngyilkosság közötti kapcsolat
kérdése: több vizsgálat igazolta, hogy az alacsony (csökkentett)
vérkoleszterin-szint (csökkenti ugyan a szív-, érrendszeri betegségek
veszélyét), növeli az öngyilkosság és a kísérletek kockázatát mivel
ilyenkor a fentebb említett központi idegrendszeri anyag, a szerotonin
termelődése is csökken.
További pszichiátriai betegségek: a depressziós tünet-együttesek mellett a
mániás-depressziós zavar (a mánia leegyszerűsítve a depresszió ellentéte),
a skizofrénia, bizonyos személyiségzavarok, az alkohol- és
gyógyszerfüggőség, a kezeletlen szorongásos zavarok jelentenek kifejezett
veszélyeztető tényezőt az öngyilkossággal kapcsolatban. Fontos tudni arról
is, hogy a legtöbb pszichiátriai zavar nem különálló kór, ezen betegségek
megjelenhetnek egymás mellett, átalakulhatnak egymásba, sőt testi kórok
mellé is társulhatnak, hatványozottan súlyosbítva a betegség lefolyását. A
szorongásos zavarok (pánikzavar, fóbiák, kényszerbetegség), az
alkoholfüggőség, a skizofrénia, a személyiség- és különösen az evészavarok
igen gyakran párosulhatnak depresszióval, többszörösére növelve az
öngyilkossági veszélyt. A szívinfarktuson illetve agyvérzésen átesett
betegeknél rendkívül gyakori a depresszió és bizonyos szorongásos zavarok,
alvászavarok fellépése.
Az utóbbi évek amerikai kutatásai arra is utalnak, hogy a személyiség
neurobiológiai-genetikai háttérű érzékenysége súlyos stresszhelyzetekben
pszichiátriai betegségek hiányában is vezethet önpusztító viselkedéshez.
A korábbi öngyilkossági kísérletet, vagy a jövőbeni öngyilkosságra utaló
közlést semmiképp sem értelmezhetjük komolytalan fenyegetőzésnek, csakis
az esetleges önpusztító magatartás egy további fontos jelének. Soha nem
szabad arra gondolni, hogy aki csak beszél, az úgysem cselekszik. A
befejezett öngyilkosságot elkövetők 16-32%-ának volt már korábbi
kísérlete!
További kockázati tényező a tartós egyedüllét, a munkanélküliség, a
negatív életesemények, a koragyerekkori veszteségek közvetett hatása. A
társadalom egyes csoportjai (idősek, magányosak, serdülők, megterhelő,
veszélyes környezetben dolgozók, öngyilkosságot elkövetettek
hozzátartozói) nagyobb veszélynek vannak kitéve. Persze e rizikófaktorok
inkább másodlagos összetevőnek tekinthetők, melyek az említett primér
tényezőket felerősítve működnek.
Ismert jelenség, hogy híres személyiségek öngyilkosságának híre a súlyos
depresszióban, válsághelyzetben élőkre erőteljes ösztönző erővel hat,
ilyenkor átmenetileg, kóros azonosulás, utánzás révén, megszaporodhat a
hasonló módszerrel elkövetett öngyilkosságok száma a történelemből
öngyilkossági járványokat is ismerünk.
Korszerű kutatások adataiból tudjuk, az sem mindegy, a média hogyan
kezeli, mutatja be az öngyilkossági eseményt, szenzációs hírként
jeleníti-e meg, vagy a hátterét, alternatíváit, a lehetséges segítség
módjait is megkísérli leírni.
A figyelmezető jelek
Az öngyilkosság nem derült égből villámcsapás, még ha gyakran úgy is tűnik
a külső (laikus) szemlélő számára. Az öngyilkosság illetve a kísérlet
előtti napok-hetek életfontosságúak lehetnek az áldozat megmentése
szempontjából. Részletes és pontos vizsgálatok vannak arról, hogy az
öngyilkossági tettet megelőző időszakban a legtöbb áldozat valamilyen
formában jelzi szándékát a külvilág felé. E jelzések legtöbbször
közvetettek, ilyen lehet a halálvágy megfogalmazása, akár áttételesen is;
gyógyszerek gyűjtögetése, esetleg fegyver vásárlása, a családorvos
felkeresése. E segély(-segítség-)kiáltás az áldozatnak az öngyilkossághoz
fűződő kétértelmű (igen vagy nem) viszonyulását tükrözi, azt mutatja, hogy
a személy a tragédia felé vezető út egyik utolsó állomásához érkezett.
Ennek felismerése, akár a gyanú felvetődése is, életmentő lehet. Ha
viszont nem talál megértő fülekre, a folyamat tovább halad az önpusztítás
felé. Ám még ekkor is van mód a segítségnyújtásra!
A vég kezdetekor az áldozat személyisége jellegzetes változásokat mutat:
gondolkodása, viselkedése merevvé, sablonossá válik, eltér korábbi
önmagától, érzései jóval szűkebb skálán mozognak, mint korábban
(érzelmileg beszűkül), emberi kapcsolatai eltűnnek, korábbi értékrendjét,
életét értelmetlennek tartja. Haragját önmaga ellen, nem kifelé fordítja.
Gondolatai öngyilkossági fantáziákkal telítettek, a módszer
kiválasztására, az öngyilkosság tervére irányulnak, s még arra, hogy
milyen lehet majd hozzátartozóinak, barátainak viselkedése az öngyilkosság
után. Természetesen a fentebb leírt jelek nem azonos érvényűek mindenkire,
az egyéni eltérések széles skálán mozoghatnak.
Hogyan segíthet az egészségügy, a környezet?
Mint láthattuk, az öngyilkosságot elkövetők majdnem kétharmada
depresszióban szenved. Ennek megelőzése, időbeni felismerése majd
szakszerű kezelése életfontosságú! Az öngyilkossági halálozás elmúlt
években hazánkban észlelhető jelentős csökkenésében alapvető szerepet
játszott a korszerű, depresszió elleni gyógyszerek bevezetése. A modern
gyógyszerekkel történő kezelés során a depresszióban szenvedő betegek
zöménél teljes tünetmentesség, gyógyulás érhető el. Noha optimális esetben
a gyógyszer szedésének megkezdése után 2-3 héttel a legtöbb beteg
tünetmentessé válik, a gyógyszer ekkori hirtelen elhagyása (Már jól
vagyok...) nem célszerű, mert a betegség néhány hét múlva ismételten
kiújul. Jelenleg a depresszió elleni szerek gyakorlatilag teljes
választéka nálunk is a kezelőorvosok rendelkezésére áll.
A depressziósok 10-12%-ánál a betegség igen makacs, gyakran visszatér, és
csak a sokadik gyógyszer, esetleg kombináció hozza meg a javulást jóval
később, mint a többi esetben.
Az (esetleg többedik) öngyilkossági kísérleten átesett, súlyos, ismétlődő
depresszióban szenvedő betegnél a kezelés megkezdése során gondolni kell a
tünetek esetleges ismételt megjelenésére, az újbóli öngyilkossági
veszélyre. Így esetükben célszerű a rendelkezésre álló gyógyszerek közül
olyat választani, melynél esetleges állapotrosszabbodás, ismételt
öngyilkossági veszély során (egész havi-kéthavi gyógyszer bevétele) a
gyógyszermérgezés hatásai enyhék, az életet nem veszélyeztetik.
Az ember azonban nemcsak kémiai reakciók halmaza. Több vizsgálat
bizonyította, hogy a depressziók eredményes kezelésében, az öngyilkosság
megelőzésében a gyógyszeres kezelés mellett a pszichoterápiának, a beteg
utógondozásának ugyanolyan fontos a szerepe, leghatékonyabb a két módszer
együttes alkalmazása. Pszichoterápia során újfajta tanulási mechanizmusok,
szemléletmódok alakulnak ki a betegben, önmagáról, másokról, a világról
alkotott képe, konfliktus- és problémamegoldó mechanizmusai optimális
irányba változnak, gondolkodásában új, sokrétű, rugalmas mintázatok
jelennek meg, melyek segítségével belső világa, információ-feldolgozó
módszerei, magatartása nem a betegség, hanem az egészséges, tünetmentes
élet felé irányulnak. Mint ahogy gyógyszerből, pszichoterápiából is több
típus alkalmazható, s a beteg személyiségének, élettörténetének figyelembe
vételével kiválasztható a leghatásosabb gyógyszer + pszichoterápia mód.
Az öngyilkossági válságban levő ember számára kulcsfontosságú a
megkapaszkodás lehetősége, az odafigyelő, segítő terápiás szakember,
akiben bízni lehet, aki mind a gyógyszerekkel, mind a pszichoterápia
eszköztárával segíteni tud. Ne feledjük azonban, hogy az öngyilkosságot
elkövetők egyharmadánál nem találhatók meg a depresszió tünetei. (Ám
biokémiai eltérések itt is mutatkozhatnak.)
Sok áldozatnál találhatunk valamilyen felderítetlen pszichiátriai
betegséget (személyiség- vagy viselkedészavar, szorongásos-, evészavarok,
alkohol- és drogfüggőség, skizofrénia). Ezek korai felismerése, majd a
szakemberhez fordulás létfontosságú az öngyilkosság megelőzésére. Sem a
depresszió, sem a többi kór nem dühöngő őrült képében jelentkezik,
bárkiben meglapulhat, először észrevétlenül, majd mind nagyobb szenvedést
okozva az érintettnek és környezetének.
Magyarországon 1987 és 1998 között az öngyilkossági halálozás 30%-kal
csökkent. E csökkenést elsősorban a hazai pszichiátriai szemlélet és
gyakorlat erőteljes fejlődése magyarázza. A társadalmi változások sorában
voltak pozitív az önpusztítást megelőző jelenségek (kisközösségek,
egyházak, civil önsegítő csoportok megszaporodása), de érvényesültek
negatív hatások is (munkanélküliség, egyes rétegek leszakadása). A
depressziók korai felismerése, megelőzése, a korszerű gyógyszerek
megjelenése mellett rendkívüli jelentőséggel bírnak az S.O.S.
telefonszolgálatok, és a sajtóban, a médiában mind gyakrabban megjelenő
felvilágosító tevékenység. Bár a csökkenés igen jelentős, hazánk még
mindig az öngyilkossági statisztikák hatodik helyezettje. A befejezett
öngyilkosság már nem gyógyítható, az önpusztításra vezető tényezők java
része viszont jó eséllyel felismerhető, mind saját magunkon, mind
környezetünkön. Ne feledjük, az egyetlen gyógymód a megelőzés, a kiváltó
okok, összefüggések felismerése és kezelése. Ne féljünk szakemberhez
fordulni, mert súlyos esetben életünk, életek múlhatnak rajta!
Szerző: dr. Sümegi András, dr. Fekete Sándor, dr. Rihmer Zoltán
Forrás: Népszabadság