A női főnök és az üvegplafon

Kovács Mónika: A gyengébb nem munkahelyi előmenetele a férfiakéval szemben eleve korlátozott

Az azonos képzettségű és teljesítményű nő csupán a kétharmadát keresi férfi kollégájának. Kovács Mónikának a közelmúltban a II. Pszinapszis konferencián elhangzott előadása szerint a nőkről alkotott sztereotípiák - a kedvesség,
kellemesség, szelídség - kimutathatóan gátolják a nők munkahelyi érvényesülését.

A XX. század eleje óta a nők társadalmi helyzete gyökeresen megváltozott, megnyíltak számukra az egyetemek kapui, fellebbentek a választófülkék függönyei is. A nemek társadalmi helyzetének egyenlőtlenségét a társadalomkutatók ma a hatalmi, gazdaságirányítói pozíció birtoklásának vizsgálatával mutatják ki.


Kovács Mónika, az ELTE társadalom-lélektani és neveléspszichológiai tanszékének tanársegédje a Pszinapszis című konferencián számolt be kutatásainak eredményeiről. Kiindulópontnak tekintette azt, hogy az egyetem elvégzését követően a nők túlnyomó többsége alacsonyabb társadalmi elismertségű állásokhoz jut, mint az azonos szakot elvégzett férfiak. Ennek
hátterében a társadalmilag elfogadott vélekedések, a nemi sztereotípiák keresendők, amelyek a nőkre nehezedő diszkriminációs nyomás formájában jelentkeznek. A nők érvényesülésének útjában álló akadály, hogy maguk is
elfogadják a rájuk nézve hátrányosan megkülönböztető szexista vélekedéseket.
Egy 1951-ben Helen Mayer Hacker tollából az USA-ban megjelent tanulmány összehasonlította a feketékre és a nőkre vonatkozó sztereotípiákat, és hasonlóságokat mutatott ki, amennyiben a megkérdezettek mindkét csoportot butának, érzelgősnek, gyermekdednek és csak alárendelt feladatok végzésére valónak tartották. Ezzel szemben egy 1999-ben publikált vizsgálat szerint a feketékre vonatkozó sztereotípiák ma sokkal ellenségesebb véleményeket tükröznek, hangoskodónak, agresszívnek látják őket, ám a nőkre vonatkozó megítélés csak árnyalataiban módosult. A társadalmi környezet változásából következik ugyan az olyan alkategóriák feltűnése, mint a feminista-leszbikus-sportolónő vagy a menedzserszemléletű karriernő típusa, de a régóta elfogadott nőkép változatlanul tovább él.
Ami a férfiakat illeti, a rájuk vonatkozó sztereotípiák magukban foglalják azokat a feltételezett tulajdonságokat, amelyeket a karrier felépítéséhez szükségesnek vélnek. Ilyenek az önérvényesítés képessége, az önállóság, a döntésképesség, a határozottság, sőt az agresszivitás is. A nőkre vonatkozó általános vélekedés ezeknek ellentéte. Amennyiben a női munkavállaló mégis megpróbálkozik komoly karrier felépítésével, és igyekszik kifejleszteni magában a férfiakra jellemző tulajdonságokat, számos dilemmával kell szembenéznie. A "férfias" tulajdonságokat mutató nőket ugyanis éppenséggel
> nőietlennek, kevéssé szeretetreméltónak találják, és ez logikus is, hiszen a "szeretetreméltóság" - hangsúlyozza Kovács Mónika - nem más, mint egy magasabb státusú személy részéről megnyilvánuló atyáskodó, lekezelő érzelem.
A másik gyakori probléma, amely a karrierépítés útját állhatja, a gyermekvállalás kérdése. Mindaddig ugyanis, amíg a társadalom ezt csupán a nő dilemmájaként kezeli, a helyzet nem változik, s a családalapítás megkérdőjelezheti a nő munkahelyi előmenetelét. A gyakorlatban a munkavállalás pillanatától egészen a magasabb pozícióra való kinevezésig a
férfi kolléga mellett szóló érv, hogy "házasságban élő, megállapodott ember" , míg a nő esetében negatív megítélés alá esik, akár családos, akár családalapítás előtt áll.
Nagyobb eséllyel válhat vezetővé egy nő - mutat rá Nagy Beáta Karrier női módra című tanulmányában - olyan területeken, ahol az alkalmazottak döntő többsége nő. A vezető pozíciókba bejutó nőknek ez esetben általában női versenytársakkal kell megküzdeniük, másrészt pedig többségében női beosztottakat kell irányítani.
A társadalomtudományok által leírt üvegplafon-jelenség, amely szerint a nők munkahelyi előmenetele a férfiakéval szemben eleve korlátozott, azzal is magyarázható, hogy a róluk alkotott kép - kedvesség, törődés, empátia - alkalmatlanná minősíti őket a vezető pozíciók elfogadására. E vélekedés része az is, hogy a nőket inkompetensnek, vagyis a társadalom által értékelt célok elérésére képtelennek tartják.
Feltűnő egyezést mutatnak e sztereotípiák az olyan hátrányos helyzetű csoportokéval, mint a testi fogyatékosok. A vakok a rájuk vonatkozó sztereotípiák szerint szociálisan szenzitívek, barátságosak, kifinomult lelkületűek, ámde tehetetlenek, és mások jóindulatától függenek. A kutatások szerint - mutat rá Kovács Mónika - bizonyos etnikai csoportok ezekkel éppen
ellentétes megítélés alá esnek. Így az amerikai közvélekedés az ázsiaiakat, zsidókat, valamint a fehér férfiakat fölöttébb kompetensnek találja, de csak kismértékben szeretetreméltónak. Sajátos tény, hogy az olajozottan működő modern társadalmakban a ranglétra alacsonyabb fokain állók megítélése lényegesen pozitívabb, mint a csúcson helyet foglalóké. Ez azonban csak addig igaz, míg az adott alacsonyabb státusú csoport tagjai, esetünkben a női munkavállalók elfogadják a számukra kiosztott helyet a társadalomban.
Mihelyst elutasítják a rendszert igazoló ideológiát, az addig kedvező tartalmú hiedelmek egy csapásra negatív tulajdonságok halmazává alakul át. A nőktől ugyanis megkövetelik, hogy segítőkészek, törődőek legyenek, feleljenek meg a férfiak elvárásainak, és egyértelmű, hogy e követelményeket a női vezetők munkájuk során aligha teljesíthetik.
Swim és munkatársai kimutatták - fogalmaz Kovács Mónika -, hogy Amerikában újabban a nyíltan szexista vélekedések kiszorulnak a nyilvánosságból, viszont megjelent a modern szexizmus, amely érzékelhetően rokon vonásokat
mutat a modern rasszizmussal. Előbbi lényege, hogy tagadja a nemi alapú megkülönböztetés létét, és ezért ellenzi a nőket támogató politizálást, mereven elutasítja a feminista mozgalmakat. A modern szexista gondolkodásmód, hangsúlyozza Kovács Mónika, jelentősen túlbecsüli a nők számarányát a férfiak által hitbizományként kezelt vezető pozíciókban. A nemek közti karriervetélkedés értelemszerűen annál élesebb, minél magasabb pozíció eléréséért folyik. A női konkurencia fenyegetése következtében a diploma megszerzése után magasabb státust "jósló" egyetemek férfi hallgatói hajlamosabbakká válnak az ellenséges tartalmú szexizmus elfogadására.
Ugyanezen intézmények női hallgatói érzékenyebbé válnak a szexista megkülönböztetéssel szemben, és élesen elutasítják azt. Kovács vizsgálatai szerint a magyar női egyetemisták iskolájuk státusától függetlenül jóval inkább hajlamosak elfogadni a tradicionális gondolkodásmódot és bizonyos szexista nézeteket. A különbség magyarázata a hazai kultúra hagyományos
szerepfelfogásával magyarázható, noha a nők világosan látják, és a hétköznapokban át is élik a hátrányos megkülönböztetést.
Árulkodó adat, hogy a társadalom- és gazdaságirányítás kulcspozícióinak csak 1-3 százalékát töltik be nők, míg a középvezetői állások 20 százalékát foglalhatják el.
A vezetési stílus tekintetében egy női főnök két lehetőség közül választhat: lehet feladatorientált, vagy érzelmi alapú vezető. Ez utóbbit tartja az általános vélekedés a nőkre jellemzőnek, ám kérdéses, hogy a beosztottak számára ez a stílus mennyire elfogadható. Igaz ez még akkor is, ha manapság egyre több tanulmány szerint a jellemzőnek vélt női tulajdonságok a
gazdasági életben sokkalta hasznosabbak, mint a férfias, individualista, versengő alapállás, hiszen ma már a legtöbb sikeresen működő szervezet modern csapatként működik.
Ménes Attila

Népszabadság, 2001. 11. 23.

Vissza