Új divatbetegségek

Szégyellik bevallani A média ideálja a hajszálvékony nőtípus

Az utóbbi években egyre többen küzdenek evési zavarral, amelynek két legismertebb betegsége a bulimia és az anorexia nervosa. A betegség kialakulásában gyermekkori traumák mellett a média által közvetített torz szépségideál is szerepet játszik.

Hazánkban a nemzetközi helyzethez hasonlóan a lakosság 1-4 százalékát érinti a két betegség. A pontos számokat azonban nehéz meghatározni, mert nem készült átfogó felmérés, a betegek pedig ritkán fordulnak orvoshoz. Részleges felméréseket középiskolás lányok, illetve egyetemre, főiskolára járó női hallgatók körében végeztek. Ebből a csoportból kerül ki ugyanis a legtöbb evési zavarral küzdő beteg: a páciensek kilencven-kilencvenöt százaléka nő, férfiakat alig találni közöttük. Az anorexia általában tizenkéttizennyolc éves korban kezdődik, a bulimia pedig tizenhéthuszonöt évesen. A fiatalon anorexiában szenvedő betegből gyakran lesz később bulimiás.

Az anorexiás betegnek problémát okoz a súlya, úgy érzi, túl kövér, esetleg egy-egy testrészével elégedetlen. Ezért aztán drasztikus, önsanyargató diétát folytat, esetleg megerőltető gyakorlatokkal kínozza magát, hogy fogyjon. De akármennyit mutat is a mérleg, mindig elégedetlen a súlyával. Akkor beszélünk kialakult betegségről, ha a drasztikus fogyókúra miatt a beteg menstruációja már három hónapja kimarad, testtömegindexe pedig tizennyolc alatti, és állandóan a fogyás gondolata foglalkoztatja. (A testtömegindexet úgy kapjuk meg, hogy a kilogrammban kifejezett testsúlyt elosztjuk a méterben mért magasság négyzetével. Az eredmény normális esetben húsz és huszonöt közé esik.) A bulimiás beteg nem feltétlenül sovány, de szintén elégedetlen a testével. A betegség legfőbb jellemzője, hogy időnkénti falásrohamok súlyosbítják a helyzetet. A vizsgálatok megállapították, hogy általában legalább három hónapig fennálló, heti két falásroham esetén állapítható meg a diagnózis, súlyos esetekben napi 810 falásroham és hányás is előfordulhat. A beteg ilyenkor nem tudja ellenőrizni, hogy mennyit eszik, a roham elmúltával azonban bűntudata támad az elfogyasztott étel mennyisége miatt. Ezért vagy hashajtót vesz be, vagy kihányja az ennivalót.

Az evési zavarokat csak az elmúlt húsz évben kezdte komolyan venni a hivatalos orvostudomány állítja dr. Treuer Tamás pszichoterapeuta, az Evészavar Ambulancia főorvosa. Noha a betegség történeti előzményei évszázadokkal ezelőttről ismertek, a bulimia csak 1979-ben jelent meg önálló betegségegységként. Az anorexiát már a XVII. században leírták.

Sem a bulimia, sem az anorexia nem vezethető vissza egyetlen okra, csupán rizikófaktorok léteznek, amelyek megléte hajlamossá teszi az egyént a betegségre. Vagyis az evési zavar nem örökölhető. De ha valakinek fiatalon problémái voltak a családban, gyermekkorában fizikailag bántalmazták, esetleg szexuálisan zaklatták, akkor nagyobb az esélye, hogy testképzavara és önértékelési problémái lesznek. Elégedetlen lesz a testével, úgy érzi, nem elég csinos. Ehhez társul még a média által közvetített kép az eszményi nőről: az elmúlt évszázadok során a nőideál egyre vékonyabb lett, ez a folyamat az utóbbi évtizedekben még inkább felgyorsult, és a világszerte ismert, népszerű gyermekjátékokban is egyre inkább jelen van (gondoljunk a világtörténelem első, nagyon vékony nőbabájára). A mai modellek és szépségkirálynők nagy része (a súly és magasságméretei alapján) evési zavarral küzd, mégis őket állítják nap mint nap a nők elé példaképként vélekedik dr. Treuer Tamás.

Mindkét betegségnek súlyos következményei vannak, legrosszabb esetben a testsúly csökkenése oly mértékű, hogy már nem lehet visszafordítani a folyamatot, és a beteg tulajdonképpen éhen hal. A korai stádiumban is jelentkeznek a kellemetlen tünetek: gyengeség, vérnyomásesés, gyomorpanaszok, csontritkulás, a bulimia esetén a hányás miatt fogromlás, fejfájás. Mindezek mellett később fellépő következményekkel is számolni kell, mint például a meddőséggel. A beteg azonban úgy véli, ezek a problémák nem olyan nagyok, mint testének tökéletlenséggel. Ezért aztán nem is fordul orvoshoz, rendszerint a család viszi kórházba.

Az ambuláns kezelés egy négyhetes programmal kezdődik, amelynek során a beteg hetente egyszer találkozik orvosával. Ekkor arra törekednek, hogy a páciens megértse és elfogadja: eddigi étkezési szokásait nem folytathatja tovább. A pszichiátriai kezelés során a viselkedésterápia mellett a páciens étkezési naplót vezet: mindig pontosan leírja, mikor, hol, mit és mennyit evett, valamint hogy hogyan értékelte az étkezést. Ha négy hét után sincs változás, gyógyszeres kezeléssel egészítik ki a kúrát. Ha ez sem használ, a beteg néhány hétre befekszik a kórházba, ahol ügyelnek az étkezésére, és evéssel kapcsolatos problémáit azonnal megbeszélheti szakorvosával. Ha mutatkoznak a javulás jelei, a beteg áttérhet az ambuláns kezelésre. A páciensek egy részénél előfordul visszaesés, de mindig arra törekednek, hogy egyre ritkábban történjen meg, és mindig rövidebb ideig tartson. A kezelés néhány hónap alatt is hatásos lehet, de néha évekig is tarthat.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy a beteg mellett álljon a család, a barátok. Minél korábban vették észre a tüneteket, annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra.

Sokan azonban szégyellik bevallani, hogy bulimiában vagy anorexiában szenvednek, éppen ezért nem mennek orvoshoz.

Nekik segíthetnek azok a weboldalak, amelyeken bármikor segítséget kérhetnek, vagy belenézhetnek a fórumokon folytatott beszélgetésekbe. Ezekben rendszerint már meggyógyult vagy gyógykezelés alatt álló betegek beszélgetnek, elmondják, nekik mi segített a gyógyulásban.

Sokan azt hiszik, hogy csak a budai Evészavar Ambulanciához hasonló, speciális intézetekben kezelik a bulimiát és az anorexiát. Valójában azonban bármelyik kórház pszichológusa kezelheti az evési zavarral küzdő beteget.
Szerző: S. M.

Forrás:

Népszabadság

Vissza